Helyes hozzáállás a súlyemeléshez
Mi is az az erő? Nos, alapvetően azt mondhatjuk, hogy az erő mindig relatív. Ami az egyik ember számára erős, az lehet, hogy a másiknak nem. Témánk a helyes hozzáállás a jó súlyzós edzéshez - valamint az erősség és a súlyzós edzés párhuzama. A súlyzós edzés alapszabályai mindig ugyanazok - teljesen mindegy, hogy kézi súllyal, vagy kettlebellel edzünk.
Türelem és bizalom
Az edzéssel felépített izomtömeghez idő kell. Senki sem várhatja el, hogy az edzőteremben már első alkalommal 150 kilogrammot toljon a padon. Még a világ legjobb súlyemelője is kis súlyok emelésével kezdte. A súlyzóhoz való viszony kialakítása azonban időbe telik.
Testünnek alkalmazkodnia kell azokhoz a mozdulatokhoz, amelyeket a súlyemelés során végzünk. Türelemre van szükségünk, hiszen ez nem történik meg egyik napról a másikra. A neuromuszkuláris szinapszis kialakulása egy lassú folyamat.
Azonban nemcsak izmainkat edzzük, hanem ezzel egyidejűleg a központi idegrendszerünket is. Az idő múlásával egy kapcsolat alakul ki a kettő között, amelyet agy-izom kapcsolatnak nevezhetünk. Minél többet edzünk, annál könnyebben aktiválódik ez a kapcsolat, így az edzés is könnyebbé válik. Hinnünk kell testünk alkalmazkodó-képességében, valamint a folyamatos előrehaladásban. (Mindaddig, amíg helyesen végezzük el a gyakorlatot, és testünket folyamatosan új kihívások elé állítjuk. .)
A minőség számít, nem a mennyiség
Összpontosítson a súlyzó tömege helyett az elvégzett mozdulatok minőségére, helyes kivitelezésére. Minden edzőteremben akad olyan személy, aki sokkal nagyobb tömegű súllyal edz, mint kellene. Így a mozdulatok kivitelezése sem megfelelő. Mindaddig, amíg a mozdulatot nem tudjuk helyesen elvégezni, ne növeljük a súlyzó tömegét. Kezdőként igazán fontos, hogy helyesen végezzük el a gyakorlatokat. Abban az esetben, ha az adott súlyt nem tudjuk szép kiviteleézben megemelni, meg kell keresnünk ennek okát. Ez olykor csak egy koordinációs probléma, vagy egy helytelen lábtartás, amit korrigálni kell. Az is előfurdulhat, hogy háttérben az izmok egyensúlyának hiánya áll - fontos, hogy megtaláljuk a helytelen gyakorlatvégzés okát, és kiküszöböljük azt.
Összpontosítson az alapokra
Guggolás, felhúzás, evezés - ha izomtömeget szeretnénk építeni, ezekkel a gyakorlatokkal biztosan sikerrel járunk. Az edzés mindig a kitűzött céloktól függ, ezt szem előtt kell tartanunk. Ha erőt szeretnénk felépíteni - mert a nagy bicepsz szuperül néz ki - végezzünk olyan gyakorlatokat, amelyek a kisebb izomcsoportokat dolgoztatják meg. Az izolált gyakorlatok csak egy-egy izom erejét fejlesztik, a többi izomtól elszigetelve. Így tehát más eredményt érünk el az izolált és az alapgyakorlatok elvégézsével.
A gyakorlat helyes kivitelezése
Az utolsó tippünk, de talán a legfontosabb is: minden gyakorlatnál vannak olyan specifikus izmok, amelyeket célzottan aktiválunk. Ha nem érezzük ezeket az izmokat edzés közben, akkor ennek van oka. Előfordulhat például az izom-egyensúly hiánya, mivel néhány izom túl gyenge. A gyengeség kompenzálására testünk túlzottan aktiválja a stabilizáló izmokat, illetve a másodlagos izomcsoportokat. Az izom-egyensúly hiánya olykor fájdalommal is járhat, ami sérüléshez is vezethet. A legjobb módszer ennek megelőzésére az, ha egyértelműen a tökéletes kivitelezésre összpontosítunk; minden gyakorlatot úgy végezzük el, ahogy az elő van írva - A jó munkához idő kell!
Utoljára értékelt
- 5.0 (3)
Allergy Research Group Pantethine, 60 veg. kapszula
- Az anyagcsere-folyamatokért
- A vérért
- Maximális kihasználás - 16 óra a vérben
27.190 Ft (906.333 Ft / kg)Szállítás eddig: április 01.
- 4.7 (10)
BIO PRIMO Bio puffasztott lencse, 90 g
- Ropogós fehérje-szállító
- Vegán és gluténmentes
- 100% bio lencse Törökországból
700 Ft (7.778 Ft / kg)Szállítás eddig: április 01.
- 4.5 (2)
Alnatura Bio mandulaital - Natúr, 1 l
- Stabilizátorok nélkül
- Glutén- és laktózmentes
- Habosításra alkalmas
1.690 Ft (1.690 Ft / l)Szállítás eddig: április 01.
- 1.0 (1)
BIO PRIMO Bio tofu - Füstölt, 175 g
- Bükkfával füstölt
- Ideális sütéshez
- Bio-szójababból készült
950 Ft (5.429 Ft / kg)Jelenleg nem elérhető